A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja

A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja kitüntető cím adományozásáról a színház igazgatósága 1991-ben döntött; célja az értékteremtő művészi munka, a közösségformálás és hagyományápolás terén folytatott maradandó tevékenység elismerése, a társulat jeles tagjainak megbecsülése. A kitüntető cím a színháznál hosszabb ideje kiemelkedő művészi munkát folytató, példamutató magatartást tanúsító színész, énekes, rendező, díszlet- és jelmeztervező, karigazgató, karmester, balettművész, táncos, illetve az igazgatás terén maradandó értékű munkát végzett vezető számára adományozható. 2013 óta a társulat A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Mestere címmel ismeri el a műszaki területen kiemelkedő érdemeket szerzett tagok munkáját. A kitüntetést évadnyitó társulati ülések keretében adják át. Az Örökös Tagok, illetve Örökös Mesterek arcképe a nagyszínház előcsarnokában látható.

A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagjai

  • Angyal Mária rendező
  • Barta Mária színművész
  • Bányász Ilona színművész
  • Berdál Valéria operaénekes
  • Décsy Györgyi színművész
  • Fekete Gizi színművész
  • Gregor József operaénekes
  • Gyimesi Kálmán operaénekes
  • Harmath Éva operaénekes
  • Herceg Zsolt színművész
  • Horkits Erzsébet művészeti főtitkár
  • Juhász József operaénekes
  • Karikó Teréz operaénekes
  • Király Levente színművész
  • Kovács Kornélia karigazgató
  • Mentes József színművész
  • Mezey Károly színművész
  • Molnár László karmester
  • Molnár Zsuzsa díszlet- és jelmeztervező
  • Nagy László színigazgató
  • Pál Tamás karmester
  • Rácz Imre énekkari művész
  • Rácz Tibor színművész
  • Réti Csaba operaénekes
  • Sándor János rendező
  • Sinkó György operaénekes
  • Somló Gábor színművész
  • Suvada Aranka énekkari művész
  • Szabady István operaénekes
  • Szalatsy István karmester
  • Szonda Éva operaénekes
  • Vajda Júlia operaénekes
  • Varga Mátyás díszlet- és jelmeztervező
  • Vargha Róbert operaénekes

A Szegedi Nemzeti Színház Örökös Mesterei

  • Bodnár György fodrász-tárvezető
  • Eperjesi Ferencné öltöztető-tárvezető
  • Nagy Mihály lakatos-tárvezető
  • Várszegi Ottó színpadmester

Források

  • A Szegedi Nemzeti Színház honlapja

További információk

  • Szeged szívében – Százhuszonöt éves a város színháza. Szeged, 2008. ISBN 978-963-06-5953-6
  • Szegedi ki kicsoda? 1998–99. Délmagyarország KFT., Szeged, 1999. ISBN 963 7258 361
  • kultúra Kultúra-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap