Déryné Vándorszíntársulat

Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. Indoklás: felesleges vastagítások

A Déryné Vándorszíntársulat 1990-ben jött létre Kaposváron. Helyi gimnazisták, főiskolások alkotják, akik színházteremtő tevékenységükkel megjelennek a város és környéke rendezvényein, nemzeti ünnepein.

Története

A Déryné Vándorszíntársulat elődjét, a Kaposvári Ifjúsági Színpadot 1979 alapította az akkor még fiatal tanárként, ma már dramaturgként és rendezőként dolgozó Török Tamás. A valódi „Déryné” egyesületként 1990-ben jött létre azzal a céllal, hogy a fiataloknak lehetőséget biztosítson arra, hogy szabadidejüket értelmesen töltsék el. Nevét annak köszönheti, hogy a társulatnak nem volt székhelye, vándor életmódot folytattak, akárcsak a 19. századi vándorszínészek. A társulat „kemény magját” mindig helyi gimnazisták, főiskolások alkotják, akik színházteremtő tevékenységükkel megjelennek például Kaposvár legnívósabb nemzeti ünnepein, de a város vonzáskörében is rengeteg fellépéssel bírnak. A társulat 2003-ban 213 előadást mondhatott magáénak, mely történetében rekordnak számít. Azóta ez a szám átlag évi 98 előadásra csökkent. A társulat vallja, hogy fontos az, hogy ott teremtsenek színházat, ahol a közönség van. Éppen ezért gyakran lépnek ugyanúgy falunapokon, mint nagy városi rendezvényeken. Az egyesület utánpótlását a társulat stúdiója biztosítja, ahonnan több jelenleg színművészetis hallgató került már ki.

Tagok

Vannak olyan társulati tagok, akik ugyan nem léptek művészi pályára, de hétköznapjainkban mégis hasznosnak érzik az itt tanultakat. Fontos azonban elmondani, hogy a társulat egykori gimnazistái közül ma már sokaknak színházakban tapsolnak, vagy akár filmekben is láthatjuk őket:

Színészek

Balla Eszter 1980. május 11-én született Szekszárdon. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után megfordult a Nemzeti Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, az Új Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, állandó tagja a budapesti Madách Színháznak. Számos filmszerepben is látható volt, többek közt „dérynés” kollégája oldalán a Moszkva tér című alkotásban és a Kontrollban is.

Bartsch Kata A Déryné Vándorszíntársulat örökös tagja 1979. november 22-én született. 2004-ben a Színház és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Ezután a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett, majd 2008-tól szabadúszóként folytatta pályáját. Számos színházi és filmszerepet mondhat magáénak. 2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb 30 év alatti színésznőnek választották.

Lugossy Klaudia A Szolnoki Szigligeti Színház művésze.

Egres Katinka 1984-ben született Kaposváron, ahol 2000-től a Déryné Vándorszíntársulat tagja. 2006-ban végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen. 2006-tól játszott az Örkény, a debreceni Csokonai Színházban, a Játékszínben, a Nemzeti Táncszínházban és a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2004-től nyolc játékfilmben szerepelt és számos színdarabban játszott. Legismertebb filmszerepei: Megy a gőzös, 9 és fél randi.

Sziget Ágnes A 2002-ben csatlakozott a Déryné Vándorszíntársulathoz, 2007 óta a társulat örökös tagja. Az énekesnő az X faktor színpadán is bizonyított Archiválva 2011. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben, ahol a legjobb 50 énekes közé jutott.

Török Anna A társulat rendezőjének, Török Tamásnak lánya 1989. szeptember 22-én született. Kislány kora óta a Déryné Vándorszíntársulat tagja. 2008-tól 2010-ig a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiójának tanulója. 2010-től a Pesti Magyar Színház akadémiájának hallgatója. Legismertebb szerepei: Tavaszébredés -Thea, Budapesti Operettszínház, Vámpírok bálja-Sarah, PS Produkció, Rent-Mimi, Győri Nemzeti Színház

Karalyos Gábor

Kiss Péter Balázs Archiválva 2012. szeptember 14-i dátummal a Wayback Machine-ben

Kiss Péter Balázs fiatal kora ellenére számtalanszor megcsillogtatta már színészi tudását. Karrierjét a kaposvári Déryné Vándorszíntársulatnál kezdte, melynek örökös tagja lett. Két évig tanult színészmesterséget Kaposváron. A fiatal színész az Új Színház nézőinek is ismerős lehet, szerepelt Molnár Ferenc: A hattyú című, háromfelvonásos vígjáték és egy zenés-táncos cselvígjáték, a Tisztújítás kisebb szerepeiben is. Láthatták még a Gózon Gyula Kamaraszínház Adáshiba című darabjában is, Imrus szerepében. Pétertől nem áll távol a televíziózás sem, már a Barátok közt előtt is forgatott sorozatban. Eddigi egyik legnagyobb kihívásnak egy amerikai életrajzi ihletésű filmszerepét tekinti, melyet az Emmy-díjas rendezőnő és producer, Janet Tobias rendezett. A filmet (No Place on Earth) a Torontói Filmfesztiválon mutatják be először.

Reider Péter 1997-ben született, Lengyeltótiban nőtt fel. 2014-ben csatlakozott a Társulathoz. 2015-ben sikeresen felvételizett a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem prózai színész szakára. Osztályfőnökei Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter voltak. Játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Szolnoki Szigligeti Színházban, jelenleg szabadúszó színművész. A 2024-ben bemutatásra kerülő Most vagy soha! c. filmben Vajda János költő-márciusi ifjút alakítja.

Szabó Kimmel Tamás 1984. október 9-én, Dunaújvárosban született. 2007-ben végzett a Színház és Filmművészeti Egyetemen Ascher Tamás és Novák Eszter zenész osztályában. Diplomázása után először a József Attila Színház, majd 2008-ban a Nemzeti Színház tagja lett, ám számos más színházban megfordult, például „hazatért” Kaposvárra is egy szerepért. Filmekben is láthattuk, eljátszotta a Megy a gőzös és a Made in Hungária főszerepét.

Wagner-Puskás Péter

Balázs Izolda

Szilas Miklós

Szabó Eszter

Énekművészek

Bellai Judit, a Bécsi Városi Opera tagja

Gál Laura, énekművész

Médiaszemélyiségek

Futó Zsófia

Maloveczky Miklós

D. Tóth András

Színművészeti egyetemisták

Horváth Szabolcs

A társulat saját zenészei, zeneszerzői

Gadár Ágnes

Begovácz Dorián

Szász Csaba

Szemerei Márton

Bemutatók

A társulat az elmúlt 20 évben számos sikeres ősbemutatót mondhat magáénak: Ezek közül a legnagyobb szabású az Árpád-házi Szent Margit legendája című zenés történelmi játék, mely 4000 embert vonzott Kaposvár főterére. Ezen kívül Török Tamás a Színház és Filmművészeti Egyetemen folytatott tanulmányai alatt vizsgadarabjait, majd később saját darabjait is színpadra állította a Kaposváron hagyományos Szentjakabi Nyári Esték eseménysorozat keretein belül. A közönség megcsodálhatta a Yerma, a Jancsi és Juliska, a Rózsaszínű élet, a Táncdalfesztivál és a Sej szellők… című darabokat. Kétszer a társulat örökös tagja, a színművész Karalyos Gábor rendezését is láthatta a nagyérdemű. Ilyen volt a Patália című vígjáték és a Világvégkiárusítás, melynek írója is a fiatal művész volt. A társulat vezetője, rendezője, Török Tamás a városért végzett munkájáért és a társulatban történő tevékenységért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki 2010-ben.

Külső hivatkozások

Cikkek és oldalak, ahol szintén lehet még a Déryné Vándorszíntársulatról és tagjairól olvasni:

  • Tourinform Kaposvár Hírlevél[halott link]
  • Kaposváron megtörténhet a csoda Archiválva 2009. szeptember 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Bartsch Kata életrajz
  • Bérletet lehet váltani Archiválva 2010. április 14-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Balla Eszter életrajz
  • Lugosi Claudia életrajz
  • Kaposváron tért vissza a Megy a gőzös sztárja Archiválva 2009. december 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Kaposvári színész pótolja Németh Kristófot
  • Szabó Kimmel Tamás életrajz
  • Rockbandában zúzna a bonviván Archiválva 2009. április 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Szabó Kimmel Tamás hazai pályán[halott link]
  • Szabó Kimmel Tamás összefoglaló
  • Nagyböjti koncertet adott Gál Laura Archiválva 2010. november 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Török Anna vámpírok közt Archiválva 2010. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Dögös bártáncosnő lett az ártatlan lányból Archiválva 2010. október 29-i dátummal a Wayback Machine-ben