Heinrich Lammasch

Heinrich Lammasch
Lammasch 1918 körül
Lammasch 1918 körül
Ciszlajtánia miniszterelnöke
Hivatali idő
1918. október 27. – 1918. november 11.
UralkodóI. Károly
ElődMax Hussarek von Heinlein
UtódKarl Renner (Német-Ausztria államkamcellárja)

Született1853. május 21.[1][2][3][4][5]
Seitenstetten[6]
Elhunyt1920. január 6. (66 évesen)[1][2][3][4][5]
Salzburg[7]
SírhelyBad Ischl Friedhof

Foglalkozás
IskoláiBécsi Egyetem
A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich Lammasch témájú médiaállományokat.

Heinrich Lammasch (Habsburg Birodalom, Seitenstetten, 1853. május 21.Salzburg, 1920. január 6.) az Osztrák Császárság utolsó miniszterelnöke volt, egy ideig a háború mellett foglalt állást, később már inkább a békekötést támogatta.

Élete

1853-ban született. Iskoláinak elvégzése után a tanári hivatást választotta, és a bécsi, illetve az innsbrucki egyetemen tanított. Munkája végzése mellett aktívan érdeklődött a politika iránt, és néhány évvel később már a parlamentben politizált. Lammasch elkötelezett pacifista, de lelkes monarchista is volt. A benne rejlő sokszínűség és politikai képesség felkeltette a hatóságok figyelmét, és letartóztatták. 1914-ben I. Ferenc József császár közbenjárásának köszönhetően szabadon engedték.

1916-ban elhunyt az agg császár, így Károly császár és király került hatalomra. Lammasch a kevésbé ambiciózus uralkodónál könnyebben szerzett eredményt munkájához. Észrevette, hogy Károly császár is ugyanúgy a békére törekszik, mint ő. Mindent megtett, hogy elérje célját és a békét, azonban ez nem sikerült. 1918. október 28. és november 11. között Ausztria (Ciszlajtánia) miniszterelnöke volt. Később a Renner-kormány meghívására jelen volt a saint-germaini békeszerződés tárgyalásán, mint Ausztria érdekeinek képviselője.

1920-ban hunyt el, 67 éves korában.

Magyarul megjelent művei

  • Az államok békeszövetsége; ford. Bodó Pál; Pallas, Bp., 1918

Lásd még

Jegyzetek

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b BnF források (francia nyelven)
  6. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 11.)
  7. Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)

Források

  • Életrajza a Firstworldwar.com-on (angol nyelven). Firstworldwar.com. (Hozzáférés: 2011. április 26.)
Előző miniszterelnök:
Max Hussarek von Heinlein
Osztrák miniszterelnök
1918. október 27. – 1918. november 11.

Az osztrák zászló

Következő miniszterelnök:
Karl Renner
(Német-Ausztria államkamcellárja)
Sablon:Az első világháború osztrák–magyar politikusai
  • m
  • v
  • sz
Osztrák és magyar politikusok az első világháború kezdetétől a trianoni békeszerződésig
Az OMM külügyminiszterei
Az OMM hadügyminiszterei
Magyar miniszterelnökök
Magyar honvédelmi miniszterek
Magyar államfők
Politikusok
Tanácsköztársaság
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJyGVF7Ph9yYF7qcHrr6rq
  • VIAF: 56724000
  • LCCN: n85248293
  • ISNI: 0000 0000 8077 4153
  • GND: 118726110
  • SUDOC: 034760717
  • NKCS: mub2010581389
  • BNF: cb125481021
  • első világháború Az első világháború portálja
  • politika Politikaportál