Katakana

A katakana (japán: カタカナ vagy かたかな „töredékes kana”) a kínai normál írás jeleinek leegyszerűsítésével, a 11. században kialakított szótagírás.^[1]

Önmagában a katakana is elég lenne a japán nyelv írásban való rögzítésére, de a hangalakjában azonos, jelentésében viszont eltérő fogalmak közti különbségek érzékeltetésére alkalmatlan.

Kialakulás

A kínai hatás századokon át erősen rányomta bélyegét a japán kultúrára. Japán és Kína a 4. századtól kezdve szoros kapcsolatban álltak. A japánok kínai mintákat követtek az államigazgatásban, az irodalmi és a képzőművészeti alkotásokban. Ebben az időben vették át és alkalmazták a kínai szóírás jeleit a japán beszéd írásban való rögzítésére. A kínai és japán nyelvek azonban alapvetően különböznek egymástól. A kínai izoláló nyelv, nem ismeri a ragozást, a japán ezzel szemben agglutináló, ragozó nyelv. A kínai írásjegyeket változtatás nélkül vették át a japánok, majd a 8-9. században a kínai fű-írás jeleiből kialakították a hiragana elnevezésű szótagírást. A hiraganának köszönhetően létrejött a japán nyelvhez idomított sajátos írás, és ez lehetővé tette a nemzeti irodalom kialakulását. A kínai normál írás jeleiből a 11. század végén alakították ki második szótagírásukat, a katakanát. Ennek jelei a hiragana ívelt formáitól eltérően szögletesek.^[2] A jelek alapvető formai különbségei alól kivételt képez két szótag, a „ri” és a „he”, melyek hiragana és katakana jele azonos.

Felépítése

A katakana szótagírás jeleinek tanítását általában a magánhangzókkal kezdik. A japán nyelvben csupán öt magánhangzó van, ezek az a, i, u, e, o. Az öt magánhangzóhoz és negyven szótagjelhez két diakritikus jelet kapcsolhatunk, a nigorit: ” és a marut: °. A mássalhangzók lágyítását értjük nigorizáláson. (Így képezhetünk például a ka-ból ga-t, a sa-ból za-t, a ta-ból da-t stb.) A maru kis karikajele félnigorizálást eredményez és csupán a h mássalhangzóval kombinálják. (Ezzel képzünk ha-ból pa-t, hi-ből pi-t, fu-ből pu-t, he-ből pe-t és ho-ból po-t.) A jelek sorát egy önálló szótagértékű mássalhangzó zárja, az n.^[3]

N-nel jelölt hang: a japánban önálló szótagot alkotó nazális szonáns, mindig magánhangzó után áll. Magyarban mindig n-nel jelöljük, p, b, m előtt m-nek ejtjük.

„Gégezárhang” jelölése kettős mássalhangzóval: A japánban nincs mássalhangzó kettőzés. A latinbetűs átírásokban duplázott mássalhangzóval jelölt hangoknál valójában a mássalhangzó artikulációs formáját képezve egy szótagnyi légzésszünet van.

A magánhangzók nyújtása nem hosszú magánhangzóval egyenértékű, hanem az előző magánhangzó egy szótagnyi időtartamú nyújtását jelenti. A japán nyelvben nincs hosszú magánhangzó. A magyar átírás megtévesztő lehet, mivel ott hosszú magánhangzóval jelöljük. A hyoujun-shiki kettőzéssel vagy vízszintes vonallal jelöli. A latinbetűs átírások gyakran elhagyják a nyújtás jelölését, pedig a japánban, a magyarhoz hasonlóan, értelemmegkülönböztető szerepe van, tehát fontos.^[4]

Átírás latin betűre

Hyoujun-shiki: J. C. Hepburn amerikai missziós orvos 1867-ben készített japán-angol szótárában alkalmazott angolos átírási rendszer javított változata. Francia és német nyelvterületen is egyre gyakrabban használják.

Nihon-shiki: Tanakadate Aikicu fizikus vezetésével 1905-ben kialakított rendszer.

1954-es kormányrendszer: A korábbi, 1937-es kiadású kormányrendszer, a Kunrei-shiki megjegyzésekkel kiegészített átírási rendszer. (A Nihon-shiki és a Hepburn-rendszer keverékének mondható.)

Orosz: A japán-orosz nagyszótár átírása. ([Bolsoj japonszko-russzkij szlovar], 1-2. kötet, Moszkva 1970)

Magyar: A magyar és japán fonetika, a magyar helyesírás szabályai, valamint az ELTE japán kurzusán Jamadzsi Maszanori által alkalmazott magyaros átírási rendszer alapján készült.^[5]

Felhasználása

A napjainkban használt japán írás alapvetően a kandzsi és a hiragana kombinációjából épül fel. A katakanát leginkább az idegen kifejezések átírására használják, de (főként tudományos művekben) a növények és állatok neveit is katakanával írják akkor is, ha a név nem idegen eredetű.^[6] A II. világháborúig a kínai írás mellett a kandzsi-katakana kombinációs írás dominált. A hat elemi osztály és a középiskola három alsó osztályának elvégzése mindenki számára kötelező Japánban. A gyerekek az elemi iskola első osztályában tanulják a hiraganát, a másodikban a katakanát és közben a fogalomírás jeleivel is folyamatosan megismerkednek.^[7]

Katakana-táblázatok

Jegyzetek

Kapcsolódó szócikkek

• Japán betűzési ábécé