Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij
K. Sz. Sztanyiszlavszkij Szerov rajzán
Született	1863. január 5. (17.) Moszkva
Elhunyt	1938. augusztus 7. (75 évesen) Moszkva
Állampolgársága	orosz szovjet
Házastársa	Maria Petrovna Lilina (1889 – nem ismert)[1]
Gyermekei	Vladimir Sergeyevich Sergeyev
Szülei
Foglalkozása	színész, rendező, pedagógus, teoretikus
Kitüntetései	Lenin-rend a Szovjetunió népművésze Munka Vörös Zászló érdemrendje A Szovjet-orosz Szövetségi Szocialista Köztársaság Művésze Vörös Sas-rend
Halál oka	szívinfarktus
Sírhelye	Novogyevicsi temető
IMDb
A Wikimédia Commons tartalmaz Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij (Константин Сергеевич Станиславский) (Moszkva, 1863. január 5. (17.) – Moszkva, 1938. augusztus 7.) orosz színész, rendező, iskolateremtő színésznevelő és teoretikus.

Életrajz

Moszkvában, Konsztantyin Szergejevics Alekszejev névvel született, gazdag kereskedőcsaládban. Hétéves korában lépett először színpadra a családja által fenntartott Alekszejev Társulat előadásaiban, ám már pályája korai szakaszában, minden bizonnyal a családi társulattól való elszakadási törekvés jeleként, huszonöt éves korában felvette a Sztanyiszlavszkij nevet. (Ettől függetlenül élete végéig megmaradt a családi vállalkozások, így a társulat fő részvényeseként is.)

1888-ban a moszkvai Kis Színházban, ahol a színház esztétikai és technikai alapjait elsajátította, megalapította a Művészeti és Irodalmi Társaságot. 1898-ban Vlagyimir Nyemirovics-Dancsenkóval együtt megalapította a Moszkvai Művész Színházat (MHT; Московский Художественный театр),^[2] melynek első bemutatója Alekszej Tolsztoj Fjodor Ioannovics cár című drámája volt (1898. október 26-án).^[3] Csehov Sirály című színművének nevezetes december 17-ei előadását Nyemirovics-Dancsenko és Sztanyiszlavszkij közösen rendezte; Sztanyiszlavszkij Trigorin szerepét játszotta, együtt dolgozott az Arkagyinát játszó Olga Knyipperrel (aki később Csehov felesége lett), későbbi feleségével, a Mását alakító Marija Lilinával, valamint a később önálló színházi utat választó és mesterét elhagyó Vszevolod Mejerholddal (aki Trepljov szerepét kapta).

A Sirály zajos sikerét követően sorra állították színpadra Csehov és Gorkij műveit, melyek többsége hasonló sikert hozott a társulat és Sztanyiszlavszkij számára. (Csehov ettől függetlenül több levelében is panaszolja, hogy a rendező félremagyarázza az ő egyáltalán nem melankolikusnak, tragikusnak szánt műveit.)

Az 1905-ös, majd 1917-es forradalom idején a Művész Színház gyakran tűzött műsorra bátor, a társadalmi folyamatokra kritikusan reagáló előadásokat. 1917-ben Lenin személyes közbenjárása mentette csak meg Sztanyiszlavszkijt a cárizmus kiszolgálóinak sorsától, a kivégzéstől vagy deportálástól. Ezt követően a Művész Színház a szovjethatalom lelkes kiszolgálója, a hatalomnak tetsző művek gyakori bemutatóhelye lett. (A lenini, majd sztálini Moszkva sivárságát és a Művész Színház fényűző pompáját maró gúnnyal ábrázolva állítja szembe egymással Mihail Bulgakov befejezetlenül maradt írása, a Színházi regény.)

1918-ban Sztanyiszlavszkij megalapította első színészképző műhelyét, melynek tapasztalataiból később megírta az Életem a művészetben, A színész munkája és az Egy színész felkészül című köteteit, melyekben kifejti színészpedagógiai elveit és bemutatja annak gyakorlatát.

Sztanyiszlavszkij 1938-ban, Moszkvában halt meg.

Színházeszménye

Sztanyiszlavszkij törekvéseinek középpontjában a pszichológiai realizmus állt. Ez nem elsősorban a rendezői munka technikai, formai megújítását jelentette, hanem azt az igényt, hogy a színészek a lehető legteljesebb mértékben átéljék a színpadi helyzeteket, annak érdekében, hogy azok a valóság hitelességével jelenjenek meg. Annak érdekében, hogy ezt a hatást megteremthesse, a színésznek működtetnie kell érzelmi emlékezetét, azaz a próbák során úgy kell viselkednie, mintha ő maga lenne a megjelenítendő életszituációban. Felszínre kell hoznia saját élményeit, tapasztalatait, az ezekhez társuló érzelmeket, és ezeket kell magában rögzítenie ahhoz, hogy a bemutatni kívánt lélekállapotot megjeleníthesse.

Jól példázza Sztanyiszlavszkij elgondolásait az alábbi rövid idézet:

A színész mintegy ezt mondja magának: »Tudom, hogy mindaz, ami itt a színpadon körülvesz, a valóság durva hamisítványa, csupa hazugság. De mi lenne, ha mindez igaz lenne? Hogyan viszonyulnék ehhez vagy ahhoz a jelenséghez? Mit tennék?« … És attól a pillanattól kezdve, amint megjelenik lelkében ez az alkotó »mi lenne, ha«, az őt körülvevő reális élet elveszti az érdekességét, és átlép a fantáziája teremtette másik életbe.

Ahhoz, hogy a színész végig tudjon menni ezen a folyamaton, következetes elemző munkára, és rengeteg gyakorlásra van szükség. (Sztanyiszlavszkij szerint egy-egy előadást akár 150–200 próba is megelőzhet, és csak akkor szabad a közönség elé állni, ha ez a folyamat már teljes egészében lezajlott.)

Mindezen célok érdekében Sztanyiszlavszkij szigorú munkarendet követelt, és szükségesnek tartotta a színész testének-hangjának és lélekállapotának rendszeres fizikai, koncentrációs és improvizációs gyakorlatok végzésével való karbantartását.

Hatása

Sztanyiszlavszkij munkásságának újító jellege kétségtelen. Megközelítésmódjának dogmatikus alkalmazása, vagy éppen félremagyarázása ugyanakkor legalább ilyen nagy hatással volt a huszadik század színházművészetére.

Tanítványa, Vszevolod Mejerhold még nem esett bele ebbe a csapdába, és kreatív módon gondolta tovább mestere elveit. Ő úgy vélte, hogy nem a belső történések, hanem a külső mozgásformák leképezésével lehet a legpontosabban felidézni egy történést a színpadon.

Sztanyiszlavszkij írásait halála után azonban a Szovjetunióban az állami színészképző intézmények hivatalos tananyagának rangjára emelték, mellyel ugyanakkor meg is szüntették a valaha újítónak, dinamikusnak számító elvek szerves továbbfejlődésének lehetőségét.

Sztanyiszlavszkij Szovjetunión kívüli hatásáról szólva a legfontosabb talán Lee Strasberg és Jerzy Grotowski munkásságának említése. Magyarországon elsősorban Gellért Endre és Major Tamás merített Sztanyiszlavszkij gondolataiból és munkamódszereiből.

Magyarul

• Konstantin Sztaniszlavszki: Életem; ford. Staud Géza; Madách Színház, Bp., 1941 (Madách-könyvtár)
• Egy színész felkészül...; ford. E. R. Hapgood, átdolg. Hegedüs Tibor; Athenaeum, Bp., 1946
• Színészetika; ford. Lányi Sarolta; Budapest Irodalmi Intézet, Bp., 1949 (Új könyvtár)
• Sztaniszlavszkij beszélgetései a Nagy Színház színiiskolájában. 1918–1922; feljegyz. K. Je. Antarova, szerk. Ju. Sz. Kalasnyikov, ford. Szendrő József; Parnasszus, Bp., 1949 (Színművészeti Főiskola könyvtára)
• A színész munkája. 1. Az átélés iskolája. Egy színinövendék naplója; ford. Balogh Pál, Karoczkay Margit szakmailag ell. Horvai István; Hungária, Bp., 1950
• A színész munkája. 2. Az alakítás iskolája. Egy színinövendék naplója; ford. Áchim András; Művelt Nép, Bp., 1951
• Sztanyiszlavszkij rendezőpéldánya Csehov Sirály c. színdarabjához; műford. Háy Gyula, rendező utasítások ford. Dobos István, Roboz László; Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség, Bp., 1956 (Színházművészeti írások)
• Az ismeretlen Sztanyiszlavszkij. Sztanyiszlavszkij hátrahagyott tanulmányaiból; szerk. Szekeres József, ford. Szekeres Zsuzsa, bev. Hont Ferenc; Színháztudományi Intézet, Bp., 1960
• Cselekvő elemzés; ford. Benedek Árpád, Szekeres Zsuzsa; Színháztudományi Intézet, Bp., 1960 (Korszerű színház)
• Új ösvényeken; ford., bev., jegyz. Szekeres József; Színháztudományi Intézet, Bp., 1962 (Korszerű színház)
• Életem a művészetben; jegyz. N. D. Volkov, V. R. Kanatcsikova, ford. Gellért György; Gondolat, Bp., 1967
• A színész munkája. Egy színinövendék naplója. I. és II. rész; ford. Morcsányi Géza; 2. jav. kiad.; Gondolat, Bp., 1988

Jegyzetek

Irodalom

• Punk Mária: Sztanyiszlavszkij és Jerzy Grotowski színészpedagógiájának összehasonlító elemzése. In: Alapvetés – Tanulmányok Jerzy Grotowski Laboratórium Színházáról (szerk. Liszkai Tamás), Paraliturgikus Kutatások Műhelye – Katolikus Ifjúsági Alapítvány, Szeged 2009. ISBN 978-963-06-7606-9
• Nyikolaj Abalkin: Sztanyiszlavszkij rendszere és a szovjet színház; ford. Áchim András; Művelt Nép, Bp., 1952
• Vaszilij Toporkov: Sztanyiszlavszkij a próbákon. Visszaemlékezések; ford. Benedek Árpád; Művelt Nép, Bp., 1952
• Nyikolaj Gorcsakov: Sztanyiszlavszkij rendez; ford. Áchim András; Művelt Nép, Bp., 1953
• Grigorij Krisztyi: Sztanyiszlavszkij munkássága az operában; ford. Both Gábor; Zeneműkiadó, Bp., 1955
• Maxim Vallentin: A rögtönzéstől a színdarabig. A Sztanyiszlavszkij-rendszer alapján együttesek számára. Részletek; ford., jegyz. Bárd Oszkárné; Színháztudományi Intézet, Bp., 1961 (Korszerű színház)
• Sztanyiszlavszkij és Brecht / Sztanyiszlavszkij és Brecht munkamódszere / Käthe Rülicke: Brecht és Obrazcov / Michel Vinaver: A színész célja és eszközei; ford., jegyz. Sz. Szántó Judit; Színháztudományi Intézet, Bp., 1964 (Korszerű színház)
• M. N. Sztrojeva: Sztanyiszlavszkij rendezői kísérletei. 1917–1938. Részletek; ford. Orosz István, vál. Peterdi Nagy László; MSZI, Bp., 1978 (Színházelméleti füzetek)
• Merő Béla: Színjáték-színész. Közelítések a színházesztétikához és Sztanyiszlavszkij módszeréhez; Új Mandátum, Bp., 2002