Neoklasszicista zene : Története, jellemzői, Források, Egyéb hivatkozások, Kapcsolódó szócikk Wikipédia, a szabad enciklopédia

Neoklasszicista zene

A képzőművészeti stílusról lásd: Neoklasszicizmus

Az európai klasszikus zene korszakai
Őskori zene Ókori zene Középkori zene
Újkor
Reneszánsz zene Barokk zene Bécsi klasszikus zene Romantikus zene
20. század
Impresszionista zene Késő romantikus zene Neoklasszicista zene Verista zene Expresszionista zene Folklorista zene „A hatok” zenéje Szeriális zene Elektronikus zene Aleatorikus zene Minimalista zene Bruitista zene
21. század
Kortárs komolyzene
Sablon:Zenei korszakok m v sz

A neoklasszicista vagy újklasszicista zene a 20. század első felének egyik jelentős klasszikus zenei irányzata.

Története, jellemzői

Az 1920-as években jelent meg a neoklasszicista irányzat, amely nevével ellentétben nem annyira a XVIII. századi klasszicista zene, mint inkább az azt megelőző barokk zene formai elveinek és stílusának felújítására, és a modern zene elmeinek összeegyeztetésére tett kísérletet. Ez egyben a romantikus zene hagyományainak megtagadását jelentette. A neoklasszicizmus elméleti megalapozása Ferruccio Benvenuto Busoni (1866–1924) és Erik Satie (1866–1925), illetve a költő Jean Cocteau (1889–1963) nevéhez fűződik. Ismertebb képviselője volt: Paul Hindemith (1895–1963), Alfredo Casella (1883–1947), Arthur Honegger (1892–1955), Bohuslav Martinů (1890–1959), Carl Nielsen (1865–1931), de Igor Sztravinszkij (1882–1971) munkásságának egy része is ide sorolható.

Források

Darvas Gábor: Zenei minilexikon, Stílus '91 Kiadása, Budapest, é. n. [1990-es évek], 159. o.
Fábián Imre – Kókai Rezső: Századunk zenéje, Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1961
Eric Salzman: A 20. század zenéje, Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1980, ISBN 9633303559, 59–88. o.
Dobák Pál: A XIX. és a XX. század zenéje (Kézirat), Tankönyvkiadó Vállalat, Budapest, 1973, 115. o.
Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7225-6, 559–569. o.