Orbánhegy Kollégium

Ebben a szócikkben egyes szerkesztők szerint sérül a Wikipédia egyik alappillérének számító, úgynevezett semleges nézőpont elve.
Indoklás: reklámízű, T/1-ben fogalmazott szöveg (a vita részleteihez lásd a vitalapot).
Orbánhegy Kollégium

A kollégium az Orbánhegyi útról
A kollégium az Orbánhegyi útról
HelyMagyarország, Budapest
Elérhetőség
Cím1126 Budapest, Orbánhegyi út 30.
Az Orbánhegy Kollégium weboldala

Az Orbánhegy Kollégium Budapest, XII. kerületében működő intézmény a főváros felsőoktatásában nappali tagozaton tanuló fiúk számára.

Hivatása

Az Orbánhegy Kollégium keresztény családi szellemben, az emberi és egyéni értékek fejlesztésére helyezve törekszik az oktatásra. A tanulók tanulmányi előrehaladása szorosan összefügg saját egyéni fejlődésükkel, széles körű ismeretanyaggal és azzal, hogy a bentlakók megértik és becsülik egymást.

Mindent elkövet annak érdekében, hogy olyan bentlakókat vegyen fel, akik tisztában vannak a kollégium céljával, amely egyetemi tanulmányaik hátterét kell hogy képezze.

A diákotthon szabályai ezt a célt szolgálják és hasonló, világszerte már fennálló más kollégiumokban szerzett tapasztalatokon alapulnak.

A lelki élethez kapcsolódó tevékenységek a kollégiumban az Opus Dei, a katolikus egyház személyi prelatúrájának irányítása alatt állnak.

Előadások

Az Orbánhegy Kollégium és Kulturális Központban különféle történelmi, földrajzi, néprajzi, filozófiai és más jellegű tudományos előadások, illetve találkozók történnek.

Források

  • Hivatalos honlap