Páris László

Páris László
Született1898. szeptember 13.[1]
Világos
Elhunyt1964. március 14. (65 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaközgazdász
SírhelyeFarkasréti temető (608-402. templomi fülke)[2][3]
Sablon • Wikidata • Segítség

Páris László (Világos, 1898. szeptember 13. – Budapest, 1964. március 14.[4]) jogász, közgazdász.

Életpályája

A budapesti egyetemen 1922-ben államtudományi, 1925-ben jogtudományi doktori diplomát szerzett. 1921-től ügyvédjelölt volt. 1926-tól a budapesti ítélőtáblánál bírósági fogalmazóként dolgozott. 1934–1947 között – megszakításokkal – az egészségügyi igazgatás területén dolgozott. Politikai magatartása miatt 1944. márciusában állásából leváltották. 1944. októberében letartóztatták, és a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönból a mauthauseni koncentrációs táborba, majd gschaidi internáló táborba került. 1945. májusában hazajött. 1946-tól a népjóléti minisztérium, 1947-től a külügyminisztérium elnöki főosztályának vezetője volt. 1948–1949 között a moszkvai követség első tanácsosaként tevékenykedett. 1949-ben a Központi Döntőbizottság döntőbírája volt. 1950-től az Országos Tervhivatalban működött. 1952–1964 között a Központi Döntőbizottság elnöke volt.

1945 után részt vett az ország egészségügyi szolgálatának újjászervezésében. Nevéhez köthető az ország döntőbizottsági szervezetének kialakítása, valamint a szállítási szerződési rendszerrel kapcsolatos legtöbb anyagi és alaki jogszabály, továbbá a Központi Döntőbizottság elvi határozatai jelentős részének megalkotása.

Sírja a Farkasréti temetőben található.[4][5]

Családja

Szülei: Páris Gábor és Hőnig Antónia voltak. 1922. március 26-án,[6] Budapesten házasságot kötött Wieselmann Erzsébettel.[7]

Jegyzetek

  1. http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC11587/11833.htm, Páris László, 2017. október 9.
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
  3. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
  4. a b Gyászjelentése
  5. A Farkasréti Temető 2. - Budapesti Negyed 41. (2003. ősz)
  6. Házasságkötése bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 465/1922. folyószám alatt.
  7. Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 451/1964. folyószám alatt.

Források

  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  

További információk

Kapcsolódó szócikk

Nemzetközi katalógusok