Szalmakisz

Szalmakisz forrásnimfa a görög mitológia egyetlen olyan naiasza volt, aki nem tartozott Artemisz kíséretéhez, sőt elutasította a vadászat szűzies istennőjének pártfogását. Nem kedvelte a vadászatokat, életét a hiúság és semmittevés töltötte ki. A mitológia szerint teste összeolvadt Hermaphroditoszéval, így kétnemű lénnyé vált. Ezt illusztrálták a hellén kor szobrászai azokon az alkotásokon, ahol a figurát női mellekkel és kettős nemi szervvel ábrázolták.

Szalmakisz volt a neve annak a Halikarnasszoszi mauzóleum közelében fakadó forrásnak, amelyet a naiasz gondozott. A klasszikus idők mondavilága szerint „aki csak iszik a vízből elgyöngül, lágyul” – Sztrabón ’’XIV. Töredék 2.16’’. A forrás misztikus hatásáról szóló történeteket a rómaiak elutasították. Vitruvius, az építész, a következőképp ír róla: “teljes tévedés, hogy a forrás megfertőzi azokat, akik isznak belőle… lehetetlen, hogy a víz elnőiesítse a férfiakat” – Vitruvius ’’De architectura’’ 2. 11-12.

Szalmakisz – a különc naiasz

Szalmakisz történetének legismertebb forrása Ovidius: „Átváltozások (Metamorphoses)” című művének egyik elbeszélése. Ebben a költő elmeséli, hogy Szalmakisz önfejű volt és független, aki naphosszat gyönyörű haját fésülgette, és a víz tiszta tükrében csodálta magát, amiért társai gyakran megdorgálták. A IV. rész 306-312. verssorai így szólnak:

„Ott egy nimfa lakott, ki vadűzést még sose kedvelt,

íjat nem hajlít, sose verseng könnyü futásban,

egyetlen nais, kit a fürge Diana nem ismer.

Sokszor e szép lányhoz – mondják – nővérei szóltak:

»Salmacisunk, fogj már dárdát, vagy tarka tegezt végy,

Sok henye órádat szilajul színezze vadászat.«

Nem ragadott dárdát soha ő, és tarka tegezt sem,

sok henye óráját szilajul sose váltja vadászat;

szép testét, megesik, forrás habjába füröszti,

bontja cytorusi fésűvel szét gyakran a fürtjét,

s kérdi a víz tükrét, hogy is illik néki leginkább;”

( fordította: Devecseri Gábor)

A Hermaphroditosz-eset

A 15 éves Hermaphroditosz otthonát, a krétai Ida hegységet elhagyva Halikarnasszosz közelében, Káriában találkozott Szalmakisszal. A nimfa őrült szerelemre lobbant Hermész és Aphrodité gyönyörű fia iránt, akit Ámornak hitt. Megpróbálta elcsábítani, de Hermaphroditosz szemérmesen visszautasította. A fiút – vesztére- vonzotta a forrásvíz bársonyos csillogása, ledobta ruháit és megmártózott a patakban. Ekkor Szalmakisz rávetette magát, átölelte és csaknem megerőszakolta. Ovidius így ír róla:

„»Győztem, már az enyém!« a leány felzeng, veti messze

leplét, és csupaszon maga is, beleugrik a tóba,

fogja a vergődőt, kicsikarja belőle a csókot.

Karral alá siklik, küzdő kebelét tapogatja,

omlik az ifjura itt meg amott, testére fonódik;

Végül a minden erővel odébb s tovasiklani vágyót

úgy átfonja, ahogy kígyó sast, hogyha magasba

száll vele az; tekerül tüstént lábára, fejére,

s két kiterült szárnyát farkával körbekeríti;

mint ahogyan repkény kúszik fel a hosszu fatörzsre,

s mint amiképp a polip megfogja a mélyben a zsákmányt,

mindenüvé kivetett csápokkal húzva magához.

Ellene áll Atlantiades, s mit a nimfa remél már,

mégsem nyújtja a kéjt. Testét testére tapasztja

teljesen ekkor a lány, s »Te gonosz, csak küzdj, menekedni

mégsem fogsz;« így szól, »ti nagy égilakók, ti tegyétek:

minket semmi idő egymástól el ne szakasszon!«

Meghallgatja az ég; az a két test elkeverülve

eggyé lett rögtön, s egy arc tündöklik a törzsön,

mint ahogyan két ág, mikor egy kéregbe van oltva,

együtt kezd növekedni, tovább is erősödik együtt;

így az erős, szívós ölelés eggyé teszi őket,

nincs már két testük, de azért kettős az alakjuk,

nem fiu az, sem nő: mindkettő s mégsem e kettő.”

(fordította: Devecseri Gábor)

Szalmakisz az istenek segítségét kérte, hogy teste a fiúéval örökre egybefonódjon, és azok meghallgatták különös kérését. A kettejük testéből alakult kétnemű, férfi és női nemi szervekkel bíró lény neve szintén Hermaphroditosz. A fiú bánatában szüleihez, Hermészhez és Aphroditéhoz fordult segítségért, és azt kérte tőlük, hogy minden férfi, aki csak megfürdik e forrás vizében veszítse el férfiasságát, mint ő. A szülők teljesítették fiuk kérését, ettől vált Szalmakisz forrása varázserejűvé.

Szalmakisz a művészetben

Az antik művészetben, valamint a reneszánsz és a korai újkor idején Szalmakisz mondája az alkotók kedvelt motívuma volt. Alakja megformálásában két stílus alakult ki: Szalmakiszt vagy szép, szerelmes nimfaként ábrázolták, vagy otromba, sóvár és csúnya teremtményt, amint ráveti magát az ifjúra.

Ez a történet ihlette a Genesis "Szalmakisz forrása – (The Fountain of Salmacis)" című dalát amely az 1971-es Nursery Cryme című albumon szerepelt.

Források

• Walter Burkert: Greek Religion, Harvard University Press, 1985. ISBN 0-674-36280-2 (angolul)
• Kerényi Károly: A görög mitológia, 1997. ISBN 9789639020924

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Szalmakisz témájú médiaállományokat.

• Ovidius: Átváltozások [1]
• Szalmakisz [2]