Isikava Dzsun

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Isikava Dzsun
Született	1899. március 7. Tokió
Elhunyt	1987. december 29. (88 évesen) Tokió
Állampolgársága	japán
Nemzetisége	japán
Foglalkozása	író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, kultúrtörténész
Iskolái	Tokyo University of Foreign Studies
Kitüntetései	Akutagava-díj (1936)[1] Art Encouragement Prizes (1957) Japan Art Academy Prize (1961) Yomiuri Prize (1981) Aszahi-díj (1982)
Halál oka	tüdőrák
A Wikimédia Commons tartalmaz Isikava Dzsun témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Isikava Dzsun (石川淳; Hepburn: Jun Ishikawa^?; Tokió, 1899. március 7. – Tokió, 1987. december 29.) japán író, műfordító, kritikus, irodalom- és kultúrtörténész.

Élete

Bankárcsaládba született Tokió Aszakusza negyedében. Francia nyelvet és irodalmat tanult a tokiói Idegen Nyelvek Főiskoláján. 1922–23-ban a Japán Császári Haditengerészetnél szolgált, majd a Fukuokai Egyetemen tanított francia irodalmat, innen azonban a diákmozgalmakban való állítólagos részvétele miatt távoznia kellett, visszatért Tokióba, ahol bohém művészéletet élt. Dazai Oszamuval és másokkal a szabados életű, konvenciókat elvető, „dekadens” írócsoportba (Buraiha) sorolták. Korán tanítványául szegődött Abe Kóbó. Az 1920-as években kacérkodott a marxizmussal, főleg a honi militarista szellem eluralkodása miatt, de 1939-ben már sztálinizmus-ellenes művet írt. A második kínai–japán háború idején betiltották a Mandzsukuóban kegyetlenkedő japán katonákról szóló elbeszélését. 1964-ben Abe Kóbóval bejárta a Szovjetuniót és Nyugat-Európát. 1967-ben közös tiltakozást bocsátott ki Kavabata Jaszunarival, Misima Jukióval és Abe Kóbóval a kínai műtárgyak, művészeti emlékek elpusztítása ellen a kulturális forradalom alatt. Korának egyik legnépszerűbb és legmegbecsültebb írójaként, tüdőrákban halt meg 88 évesen.

Művészete

1935-től kezdett skicceket, rövid történeteket írni a magányos nagyvárosi íróról, aki parnasszusi irodalom létrehozására törekszik. Első regényéért, a Fugen-ért („A bodhiszattva”, 1936) Akutagava-díjat kapott. Ekkoriban írt monográfiát Mori Ógairól, és Iszai álnéven verseket a 18. századi humoros költészet (kjóka) modorában. Szintén Iszai néven publikálta a művészetekről, irodalomról, különös történelmi figurákról szóló esszéit (Sokoku kidzsinden, 1955–57). Nem csak nagy stílusművész volt, hanem a regényelmélettel is behatóan foglalkozott, ami ritka a japán írók között, sőt a bundzsinga („írástudók festészete”) műfajt is sikerrel művelte. Mindezért Japán „utolsó belletristájának” szokás nevezni őt.

Fontosabb művei

• Maruszu no uta („Mars dala”, 1938)
• Hakubjó („Egyszerű történet”, 1940)
• Jakeato no Ieszu („A porrá lett Jézus”, 1946)
• Edo bungaku soki („Az Edo-kor irodalmának rövid története”, 1980)
• Hebi no uta („Kígyódal”, 1980)

Műfordításai

• Anatole France: A vörös liliom
• André Gide: L’Immoraliste; A Vatikán pincéi
• Molière: A mizantróp; Tartuffe
• Kodzsiki (modern japánra)

Jegyzetek

Források

• Japan: An Illustrated Encyclopedia I–II. Ed. Alan Campbell, David S. Noble. Tokyo: Kodansha. 1993. ISBN 4-06-931098-3
• Kato, Shuichi: A History of Japanese Literature I–III., III. kötet, Kodansha, Tokyo, 1983, ISBN 0870115693
• Gy. Horváth László: Japán kulturális lexikon, Corvina, 1999, ISBN 9631347567